BUBELÉNYI LÁSZLÓ

Festőművész

Ez az oldal Bubelényi László festőművész munkásságának és emlékének megőrzésére jött létre. Célja, hogy bemutassa műveit, és lehetőséget adjon azok számára, akik szeretnék megismerni művészetét és örökségét.

Festmény alkotása

Több, mint 0

Kiállításon való részvétel

Több, mint 0

Országban eladott festmények

Több, mint 0

BUBELÉNYI LÁSZLÓ

Festőművész

Galéria

Festmény alkotása

Több, mint 0

Kiállításon való részvétel

Több, mint 0

Országban eladott festmények

Több, mint 0

BUBELÉNYI LÁSZLÓ

Festőművész

Galéria

Festmény alkotása

Több, mint 0

Kiállításon való részvétel

Több, mint 0

Országban eladott festmények

Több, mint 0

BUBELÉNYI LÁSZLÓ ÉLETE

Bubelényi László Kárpátalján született magyar festőművész. Festményein a természet vibráló ereje kel életre lendületes ecsetvonásokkal. Az erőteljes formák és a finom pasztellszínek harmóniája egyszerre tükrözi a természet varázsát és nyugalmát. Egyedi stílusa átüt mind vízparti tájképein, mind az időtlen szépséget megörökítő, kibontakozó csendéletein.

Több, mint 40 csoportos és 50 önálló kiállítása került megrendezése élete során. Képei Magyarországon és a környező országokon kívül megtalálhatóak az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Kuvaitban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Olaszországban.

Több

BUBELÉNYI LÁSZLÓRÓL MONDTÁK

„Ez a könnyed, közvetlen magatartás, a barátságos fogadtatás munka közben, az a hihetetlen energiafelhő, amely őt körüllengte, a boszorkányosan ügyes és gyors ecsetkezelés (és minden egyéb eszköz, amely a keze ügyébe került: festőkés, spakni, borotvapenge, amellyel egy agysebész mikronos pontosságával visszakapart egyes festékrétegeket) kivívta őszinte tiszteletemet. Élvezte, ha nézik alkotás közben (legritkább eset festőknél), még inspiráltuk is jelenlétünkkel. Bubelényi Laci teljesen levett a lábamról, egy életre a szívembe zártam. Mondanom sem kell, hogy a festményeit napok alatt megvették tőlem, – ez sem árt egy festő és műkereskedő barátságának.”

Tovább olvasom

Sztojnó László
Akvarius galéria

„Kant szerint: „Szép az, ami érdek nélkül tetszik.” Én is így éreztem, miközben volt alkalmam Bubelényi László alkotásait többször is megtekinteni.”

Víg László

„Nagyon jó ötlet volt ezt a nagy tehetségű művészt meghívni. Egyedi stílusú képei szinte mindenkit magával ragadnak.”

Nagy S. Attila

„Köszönöm szépen, hogy megnézhettem ezt a csodát, árad belőle a természet szépsége.”

Németh Ágnes

„Köszönjük ezt a csodálatos élményt nyújtó kiállítást!”

Öller Istvánné

„Több mint harminc éve vagyok galerista-műkereskedő, Lacival az ismeretségünk, barátságunk is közel három évtizedes. Lehetetlen feladat ezt a fél emberöltőnyi időt néhány keresetlen mondattal jellemezni. Sokat tanultam tőle a kitartásról, az emberekről és arról, hogyan kell olyan festményeket alkotni amelyek mindig elnyerik a közönség tetszését. A titka szerintem: folyamatosan tanulni, dolgozni, mindig megújulni és maximális energiával alkotni.
Ahogy visszaolvastam ezt a néhány mondatot, észrevettem hogy jelenidőben írtam meg… Talán inkább ez a Titok.”

Sass László
Vándorfény Galéria

„Hát ilyen volt ő. Vicces, önzetlen, tele szeretettel, humorral és életerővel. Mellette minden könnyed volt, minden vidám. A jelenlétével betöltötte az egész teret, sziporkázott, amikor jó napja volt és ezt az energiát átadta mindenkinek körülötte. Végtelen türelmére elég csak annyit mondanom, hogy ő tanított meg biciklizni – és ez nem volt egy egyszerű projekt. Tanított, nevelt, erkölcsöt adott, az elveinek megfelelően élt és mindig hajtotta valami belső tettvágy. Egy örök fiatal ember volt.”

Tovább olvasom

Bubelényi Alexandra

„László nemcsak festett, hanem mesélt is a képeivel. Van itt egy tájkép, amit már vagy tízszer megnéztem, és még mindig találok benne valami újat. Örülök, hogy eljöttem a kiállítására, jó élmény volt.”

Tóth Gábor

„Mindig azt mondta, hogy a színeknek lelkük van. És tényleg, ha elnézem a képeit, valahogy érzem is ezt. Öröm volt ismerni őt, még ha csak a művein keresztül is.”

Horváth Péter

BUBELÉNYI LÁSZLÓ MONDTA

A művészet lényege

„Az a lényege a festésnek, hogy valamiféle érzést előcsaljon az emberekből. Boldogságot, nosztalgiát, szomorúságot is akár, bármit, csak érezzenek valamit, ettől jó egy festmény. Az élet maga is hasonló, mi értelme annak, ha langyos érzésekkel telnek a napok. Persze senkire sem szeretném ráerőltetni, hogy meghatódjon a képeimen, én csak festem azt, amit szépnek látok."

"Ön szerint mi a sikerének titka?"

"Azt hiszem az, hogy olyan képeket festek, amelyek tetszenek az embereknek. Ungváron az erős színeket kedvelték, ott erős színeket használtam. Magyarországon inkább a pasztel színeket szeretik, persze mindig olyan színekkel dolgozok, amelyek illenek a kép témájához. Azt mondják megnyugtatóak a képeim. Szerencsés vagyok, mindig azt festem, amit szeretek." (Pável Melinda általi interjú)

"Ha kiszolgálja a tömegízlést, mi lesz a halhatatlansággal?"

"Nézze, én nagyon boldog vagyok, hogy szeretik a képeimet az emberek. A halhatatlanság az más, nem tartom magam annyira nagy festőnek, hogy esélyem legyen rá. Tíz éve tanulom a festészetet, az egyik műkereskedő úgy fogalmazott, hogy elegáns festő vagyok. A képeim befejezettek, komponáltak. Látok néha olyan képeket, amelyeken minden nagyon aprólékosan ki van munkálva, de hiányzik belőlük a lényeg, nincs bennük élet. Visszatérve a halhatatlanságra: ha most tetszenek a képeim és jól meg tudok élni a munkámból, nekem az elég."

"Vannak tanítványai?"

"Tanítványok? Voltak és vannak fiatal festők, akik eljönnek hozzám, beszélgetünk technikákról, megkérdezik a véleményemet. A fiam is festő, de ő más stílusban dolgozik. A pici lányom is folyton rajzol, a feleségem nem győzi festeni a konyhát, mert a kicsi állandóan összefirkálja a falakat, próbálva utánozni. Ez talán annak a jele, hogy van tehetsége a festészethez."

Bubelényi László életútja

1953-ban született Ungváron, Kárpátalján. Művészi vénája már gyermekkora óta formálódott: nagyapja kandallókészítő és szobrász volt, ő maga pedig egy tanyán nőtt fel, nem messze a Kárpátoktól. Az erdők, patakok és rétek közelsége meghatározó szerepet játszott életében – gyermekkori emlékei között ott vannak az erdei séták, a gombászás, a patakparti horgászat, ahol még saját készítésű bottal próbált szerencsét. Mindig szeretett a szabadban lenni, és ez később festményeiben is visszaköszönt.

A kereskedelmi iskola elvégzése után a Kárpátaljai Képcsarnok ipar- és népművészeti üzletágának vezetője lett, amely a Szovjetunió Festőművészeti Szövetségéhez tartozott. Itt kezdett el komolyabban foglalkozni a festészettel, plakát- és grafikatervezéssel. Egyéni és csoportos kiállításokat szervezett ukrán művészek számára, két városi galériát is vezetett, miközben egyre mélyebb betekintést nyert a festészet világába. Megismerte a különböző technikákat, és felismerte, milyen színek, témák és stílusok vonzzák leginkább a közönséget. Az évek során egyre erősebben érlelődött benne a gondolat, hogy maga is ecsetet ragadjon. Ahogy ő maga fogalmazott:

„Hát, amennyi képet láttam, úgy voltam vele, hogy ez nekem is menne.”

Ezzel a gondolattal indult el festői pályája. Szenvedélye a természet volt, így festményei is ezt a világot örökítették meg. Nem csupán fiatalkorában, de egész életében szüksége volt a természet közelségére, ezt a kapcsolatot próbálta vászonra vinni. Mesterei között említette Márton Bélát és Bakonyi Zoltánt, akik nagy hatással voltak munkasságára.

Első önálló kiállítását 1983-ban rendezte Ungváron, majd több alkalommal is bemutatkozott Kijevben és Moszkvában. A Szovjetunió összeomlása után sok zsidó család hagyta el szülőföldjét, de szerettek volna magukkal vinni valamit, ami az otthonukra emlékezteti őket. Ekkor számos megrendelést kapott, hogy megfesse régi házaikat – a festmények így emlékként kísérték tulajdonosaikat az új hazájukba.

A rendszerváltás után családjával Magyarországra, Ceglédre költözött. 1990-től tagja lett a Magyarországi Képző- és Iparművészeti Egyesületnek. Első magyarországi kiállítását 1991-ben Losonci Miklós nyitotta meg a Városi Galériában. Ezt követően országszerte számos kiállítása volt – Pécstől Szentendréig, Győrtől Debrecenig, Budapesttől a Balaton-partig. Jelentős fővárosi kiállításai között szerepelt a Budapesti Hadtörténeti Múzeum (1995), a Budapest Bankcenter (1998) és a Westend bevásárlóközpont (2006). 1991-től tagja lett a Zichy- a Tájkép- és Vándorfény galériának.

„Ungvárról települtem át 1990-ben. Kárpátalján jól ment a sorom, szerették a képeimet, soha nem volt gondom az eladással. Gyönyörű helyen éltünk, a kert pontosan az ungvári vár alatt volt, nem is értették a barátaim, hogy miért akarok Magyarországra jönni. Ijesztegettek, hogy éhen fogok halni, mert ideát nehéz a művészek élete. De nem bántam meg, hogy áttelepültem, itt is sikerült megtalálnom a helyemet. Először Ceglédre költöztünk, aztán tönkrement a házasságom, én pedig beültem az autóba és elindultam, hogy új életet kezdjek.” (Premier Plán – Bubelényi László 2005 október)

2001-ben súlyos érrendszeri megbetegedéssel kellett szembenéznie, amely hónapokra megszakította alkotói munkásságát. Ebben az időszakban már második feleségével közösen várta lányuk érkezését, miközben otthonuk építése is befejezésre várt. Bár betegsége alatt is alkotott, a képeket nehezebben lehetett értékesíteni – a kereskedők és maga a művész is észrevette, hogy a festmények valahogy visszatükrözték akkori lelkiállapotát.

„Előfordul, hogy ideges vagyok, fáj a fogam, vagy bármi miatt rossz a kedvem. Hát akkor nem is érdemes nekilátnom festeni, azok a képek nehezen eladhatóak. Egyik képkereskedő barátom meg is szokta kérdezni: ‘Na, milyen volt a kedved, Bubu?’ A képekbe mindig beleadom azt, amit érzek, és ezt a vevők is érzik. Szóval, ha rossz a kedvem, inkább elmegyek túrázni vagy horgászni. A halaknak úgyis mindegy.” (2011 MAGTV)

2002-ben betegségéből felépülve új lendülettel tért vissza a festészethez. A hosszú kihagyás után a fájdalommentes alkotás hatalmas örömet jelentett számára. Inspirációját továbbra is a természetből merítette, olykor egész éjszakákon át dolgozott, hogy megörökítse az őt foglalkoztató látványokat és hangulatokat. Festményei Magyarország és Közép-Európa mellett eljutottak az Egyesült Államokba, Kanadába, Izraelbe, Kuvaitba, Franciaországba, Németországba, Belgiumba és Olaszországba is.

„A műtét segített rajtam. Beültettek egy érszakaszt a lábamba és helyreállt a keringés – azóta jól vagyok, született egy kislányom és tudok dolgozni. A betegség rákényszeríti az embert, hogy átgondolja az életét. Azóta tudom, hogy nem szabad mindent elhanyagolni a munka kedvéért. Időt kell szakítani arra, hogy együtt lehessünk szeretteinkkel, elmenjünk sétálni, elvigyük a gyereket az állatkertbe. Ezek fontos és halaszthatatlan dolgok, nem lehet öt vagy tíz évvel később pótolni.” (Premier Plán – Bubelényi László 2005 október)

A folyamatos alkotás mellett mindig kritikusan tekintett saját munkáira, és minden festményben kereste a fejlődési lehetőséget. 2015 körül lassított a tempóján – egyre ritkábban festett, és ideje nagy részét családjával, valamint a természetben töltötte, ahol igazán otthon érezte magát.

Utolsó festményét 2018 februárjában készítette, címe: „Búcsúzik a fény”. Első pillantásra egyszerű tájkép, fák mögött lebukó nappal, ám az idő múlásával szimbolikája egyre beszédesebbé vált.

Az Akvarius Galéria vezetője, Sztojnó László így nyilatkozott róla:
„A táj természetes aznapi szépsége éppúgy múlandó, mint az emberi lét minden szépsége. Búcsúzik a Fény – valójában tőlünk, az emberiségtől, az Élettől búcsúzik a mester. A Nap utolsó bágyadt mosolya – a Mester arca.”

2018. március 28-án egy gyors lefolyású betegség váratlanul elragadta. Hatalmas és teljes életművet hagyott maga után. Ahogy temetésén elhangzott:

„Minden egyes művében egy apró darabot adott magából. Boldogan próbált festeni, hiszen az emberek házát egy olyan képnek kell díszítenie, amiből érződik, hogy Bubelényi László örömmel és odaadással adta át a vászonnak azt a szépséget, amit ő a természetben látott.”

A művész ecsetei már rég kiszáradtak, a telefonja nem csörög többé megrendelések miatt. De valahol, egy falon, talán egy elhagyatott Duna-part, egy virágos rét vagy egy háborgó tenger képe idézi vissza az emlékeket. Ha így van, akkor Bubelényi László elérte a célját, hiszen végül is erről szól a művészet.